Köszöntő

Szeretettel köszöntjük mindazokat, akik érdeklődnek intézményünk nevelőmunkája iránt.

 

Az óvodai nevelés a gyermeki személyiség teljes kibontakoztatására (az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartásának megerősítésére) irányul. A gyermekeket különleges gondoskodás és védelem illeti meg.

 

Óvodánk a családokkal szorosan együttműködve, a családi nevelést kiegészítve, esetenként hátránycsökkentő szerepet betöltve végzi nevelőmunkáját, hogy a gyermekek a családénál szélesebb szocializációs közegben, biztonságban, hagyományos értékrendben nevelkedjenek. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy később egészséges, kiegyensúlyozott felnőtteké váljanak.

 

Valljuk, hogy minden gyermeknek joga van a fejlődéshez, a boldog gyermekkorhoz, ezért küldetésünknek tekintjük, hogy az óvodapedagógusok pedagógiai munkájuk során okos szeretetben, érzelmi gazdagságban, humorral teli szabad légkörben, sok szép művészeti élményt biztosítva neveljék.

 

Óvodapedagógusainkra jellemző a pedagógiai optimizmus, a gyermekszeretet, a megbízhatóság, a minőségi munkára való törekvés. Az óvoda felnőtt dolgozói mintájukkal, kommunikációjával segítik a gyermekek fejlődését. Minden munkatársunk ismeri és alkalmazza kiemelt módszerünket, a bátorító nevelést.

 

Programunk az Óvodai nevelés országos alapprogramjával teljes mértékben összhangban áll. Elkészítéséhez felhasználtuk Nagy Jenőné: „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” alternatív programot. A művészeti program értékeivel és módszereivel azonosulni tudunk.

 

Továbbképzéseken megismertük, majd 1999. szeptembere óta eredményesen alkalmazzuk eljárásait. Köszönjük Nagy Jenőnének, hogy folyamatos támogatást biztosít a művészeti nevelés megvalósításához.

 

Óvodai programunk megfelelő időt, teret, tartalmi keretet ad az esélyegyenlőség biztosítására, a hátrányok leküzdésére, a tehetséggondozásra, a gyermekek egyéni fejlesztésre.

Nevelőmunkánkban építünk a falusi életben rejlő számtalan élmény és felfedezés lehetőségére. A gyermekeknek életkori és egyéni sajátosságainak megfelelő tevékenységeket, cselekvés általi tanulási lehetőségeket kínálunk. Mindennapi óvodai életünk szerves része a mese, a mondóka az ölbeli játék, és a tiszta forrásból származó népi játékok, énekek. Biztosítjuk a gyermekeknek az alkotás, a rendszeres mozgás, és a változatos játéktevékenység feltételeit. Hangsúlyozzuk az érzelmi nevelést, megalapozzuk az egészséges életvitel szokásait, és elültetjük a környezet szeretetének, védelmének alapjait.

A világ körülöttünk állandóan változik, fejlődik, megújul. Az óvodás gyermekek nevelése során szeretnénk elérni, hogy tanuljanak meg bízni képességeikben, és a tudásukat legyenek képesek alkalmazni a gyakorlatban, új helyzetekben: Weöres Sándor megfogalmazásában:
„alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra”

 

óvodai beiratkozás

Vál Község Önkormányzata az általa fenntartott Váli Mesevölgy Óvodában a beiratkozás időpontját a

2022/2023-as nevelési évre az alábbiak szerint határozza meg:
Beiratkozás időpontja: 2022. április 25., 26. (hétfő, kedd) reggel 8 órától 16 óráig.

Helye: 2473 Vál, Vajda János u. 45.

 

Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében történik.

 

Az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, Vál községben lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

 

A jelentkező gyermekek felvétele az óvodai nevelési év során – a férőhelyek függvényében- folyamatosan történik.

 

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. Ez a kötelezettség azokra a gyerekekre vonatkozik, akik 2022. augusztus 31-ig betöltik 3. életévüket és még nem járnak óvodába.

 

A köznevelési törvény szerint az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetés óvodában lehet: (Váli Mesevölgy Óvoda). Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik.

 

A szülők szabad intézményválasztási jogukat gyakorolhatják a szabad férőhelyek függvényében.

 

Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt.

 

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el, és pénzbírsággal sújtható.

 

A szülők gyermekük óvodába íratásáról közösen döntenek, mindkét szülő aláírása szükséges hozzá.

 

Külföldön történő óvodakötelezettség teljesítése: A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha a gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének – jogszabályban előírt- utolsó határnapját (2022. május 20.) követő tizenöt napon belül, azaz 2022. június 4-ig írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha a gyermek az óvodakötelezettségét az jövőben külföldön teljesíti, erről köteles értesíteni az óvodavezetőt is.

 

Felmentés a kötelező óvodába járás alól: A szülő – tárgyév április 15. napjáig benyújtott- kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete ezt indokolja.

 

A beiratkozáshoz szükséges okiratok, dokumentumok:

  • a gyermek személyazonosságát igazoló hatósági igazolvány (születési anyakönyvi kivonat, vagy személyi igazolvány vagy útlevél)

  • a gyermek lakcímét igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya)

  • a gyermek TAJ kártyája

  • a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolvány (személyi igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély)

  • nem magyar állampolgár esetén az ország területén való tartózkodás jogcímét igazoló okirat

  • egyéb, a gyermek egészségügyi állapotát, sajátos nevelési igényét, hátrányos helyzetét igazoló dokumentumok (orvosi igazolás, szakértői vélemény, gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozat, stb.

  • jelentkezési lap

A Váli Mesevölgy Óvoda fogad sajátos nevelési igényű gyermeket, felvételéhez a szakértői bizottság javaslata szükséges.

 

Kérjük a Szülőket, hogy a kitöltött és aláírt felvételi jelentkezési lapokat, valamint a szükséges dokumentumok másolatát a beiratkozásra hozzák magukkal!

Az óvodai felvételről az óvoda vezetője 2022. május 20-ig dönt, és erről írásban értesíti a szülőt. Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról az óvodavezető dönt.

 

Az óvodavezető felvételt elutasító határozatával szemben jogorvoslattal lehet élni, amelyet Vál Község jegyzőjének címezve, de a döntést hozó óvoda elektronikus címére kell megküldeni a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül. (ovodaval@gmail.com)

 

 A beiratkozáshoz szükséges jelentkezési lap és szülői nyilatkozat- a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról letölthető a www.valiovoda.hu oldalról. Amennyiben nincs a szülőnek lehetősége letölteni a jelentkezési lapot vagy a szülői felügyeletről szóló nyilatkozatot, akkor az óvodában munkanapokon 8-15 óra között személyesen is kérhető a nyomtatvány.

 

Az óvoda a jelentkezési lapon feltüntetett adatok alapján berögzíti a Köznevelés Információs Rendszerébe a beiratkozás tényét, melynek eredményeképpen a gyermek óvodai jogviszonya létrejön. A jogviszony tényleges gyakorlásának első napja a nevelési év első napja: 2022. szeptember 1. A gyermek az óvoda látogatását a beszoktatási rend szerint kezdheti meg, melyet az első szülői értekezleten beszélünk meg.

 

További információt lehet kérni: Kocsis Irén óvodavezetőtől (70/489-20-89)

 

Dr. Balogh Lóránd

Vál Község jegyzője

Letölthető dokumentumok

Tájékoztató az étkezésről

Kedves Szülők!

2021.02.01-től változik az intézményben a gyermek étkezés nyilvántartása,

az étkezés lemondását és rendelését a MENZA PURE felületén lehet megtenni.

Kérjük olvassák el a szülői tájékoztató levelet és az abban leírtak alapján lépjenek be a

MENZA PURE felületére.

Kapcsolat

Váli Mesevölgy Óvoda

Vajda János u. 45.

2473

Tel.: +36 70 489 2092

E-mail cím: ovodaval@gmail.com

Váli Mesevölgy Óvoda

Kossuth u. 12.

2473

Tel.: +36 70 489 2093

 

Kocsis Irén intézményvezető: +36 70 489 2089